Fűtési technológiától függetlenül komoly veszélyt jelenthet, ha a készüléket nem rendeltetésszerűen használjuk, ha szabálytalan a kivitelezés, illetve ha elmulasztjuk a műszaki felülvizsgálatot vagy ellenőrzést. A nem rendeltetésszerű használat következtében jelentős anyagi kárral és esetenként súlyos sérülésekkel járó tűzesetek alakulhatnak ki, sőt, robbanás is előfordulhat.
Nagyobb eséllyel rakódik le káros anyag az olyan égéstermék-elvezető rendszerben, amelyben hulladékot vagy más, nem előírás szerinti tüzelőanyagot égetnek, az így elzáródott kéményből pedig a káros anyagok áramolhatnak vissza. Ezek a veszélyforrások a megfelelő használattal teljesen kiküszöbölhetőek.
A műszaki felülvizsgálat és ellenőrzés fontos feltétele a fűtési rendszer biztonságos működtetésének, hiszen időben kiderül, ha valamilyen karbantartási vagy javítási munkára van szükség. Ezt a munkát is minden esetben bízzuk szakemberre.
Konyhai tüzek megelőzése
A főzés természetéből fakadóan tűzveszélyes tevékenység, és mint ilyen, kiemelt veszélyforrásnak tekinthető, hiszen például súlyos következményekkel járhat, ha a tűzhelyen felejtett zsiradék túlhevül és meggyullad. Egy-egy ilyen eset alapvetően az emberi figyelmetlenségre, gondatlanságra vezethető vissza, ezért főzés közben figyeljünk oda.
A tűzhelyen felejtett étel, olaj gyorsan tüzet okozhat, a konyhában elhelyezett gyúlékony anyagokon (konyharuha, műanyag eszközök, konyhabútor) pedig gyorsan továbbterjedhetnek a lángok. Fontos, hogy se főzés, se pedig ételmelegítés közben ne hagyjuk felügyelet nélkül a tűzhelyet! Ha elhagyjuk a lakást, minden esetben szüneteltessük a főzést, vegyük le az ételt a tűzről, zárjuk el a gázt, kapcsoljuk ki a tűzhelyet, mert számos tűzesetet éppen az okoz, hogy az otthonról távozó háziak elfelejtik, hogy a tűzhely bekapcsolva maradt. Bármi közbejöhet, és könnyen előfordulhat, hogy nem érünk haza „öt perc múlva”, ahogy pedig terveztük.
Gázkészülékek használatának veszélyei
Gázszivárgás leggyakrabban a karbantartás hiánya miatt következik be, vagy az elöregedett vezeték, berendezés műszaki meghibásodásból fakad. Ezen eseteknél fennáll a robbanásveszély hiszen a levegőbe jutó gáz azzal robbanóképes elegyet képez, és ha van gyújtóforrás, bekövetkezik a baj. Alsó robbanási határérték az a koncentráció, amikor a kiszabadult gáz és levegő keveréke már robbanóképes elegyet alkot. A vezetékes földgáz esetén ez az érték körülbelül 5 százalék, a propánbutángáz esetén jóval kevesebb, nagyjából 1,5 százalék. Ez azt jelenti, hogy egy tíz légköbméter űrtartalmú helyiségben már 500 liter földgáz, vagy 150 liter propánbutángáz elegendő a robbanásveszélyhez.
Dohányzás és nyílt láng veszélyei
Sok lakástűz némi odafigyeléssel megelőzhető lenne. A nyílt láng használata a lakástüzek legfőbb forrása. Nyílt lángot leginkább a tűzhelyekben, kandallókban és a kályhákban használunk. Kiemelten figyelnünk kell arra, hogy semmilyen gyúlékony anyagot ne tároljunk ezek közelében, például ne a kandalló hőjével próbáljuk gyorsabb száradásra bírni a frissen mosott ruhákat!
Komoly gondot okozhatnak a felelőtlenül elhelyezett, illetve magukra hagyott gyertyák és mécsesek is: ezek könnyen leverhetőek, lángjuk pedig könnyen belekaphat a közelben lévő tárgyakba, függönyökbe, terítőkbe, esetenként bútorokba, és percek alatt kiterjedt lakástűz keletkezhet.
Elektromos tüzek megelőzése
A lakástüzek között az elektromos eredetűek az előkelő második helyet foglalják el. Ezek a lakástüzek is egy kis odafigyeléssel megelőzhetőek.
Napjainkban rengeteg elektronikai berendezés vesz minket körül, és számuk egyre csak nő. A nyári kánikulában természetes, hogy behúzódunk a hűvös szobába, és bekapcsoljuk a ventillátort, légkondicionálót, aztán a kellemesre hűlt lakás egyik szobájában televíziót néznek a gyermekek, a másikban videojátékkal játszanak, apuka a számítógépen dolgozik, míg anyuka a konyhában a villanytűzhelyen készíti az ebédet. Az újszerű technológiák megjelenésével az áramforrásokat hosszú ideig, sokszor megszakítás nélkül használjuk, emiatt az elektromos tüzek száma is megnövekedhet.
LAKOSSÁGI FELHÍVÁS
Tájékoztatom Önöket, hogy Mihálygerge Község Önkormányzata a Településképi arculati kézikönyv, valamint a Településképi rendelet készítését határozta el a 314/2012. (XI.8.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően.
A településképi arculati kézikönyv (TAK) szemléletformáló célt szolgál, mely a településképi követelményeket alapozza meg. Ebben kell meghatározni a település településkaraktert meghatározó településképi jellemzőit, a településképi szempontból egymástól jól elkülönülő településrészeket arculati jellemzőikkel és értékeikkel, a településkép minőségi formálására vonatkozó javaslatokat, valamint a településképhez illeszkedő építészeti elemeket.
A településképi rendelet (TKR) állapítja meg a helyi építészeti örökség területi és egyedi védelmét, a településszerkezet, településkarakter, tájképi elem és egyéb helyi adottság alapján a településképi szempontból meghatározó területeket, valamint a településképi követelményeket.
A munka jelenleg az előkészítés fázisában van, melynek során a 7/2017. (VI.13.) önkormányzati rendelettel megállapított partnerségi egyeztetés szabályai szerint a PARTNEREK - érintett lakosság, érdekképviseleti, civil és gazdálkodó szervezetek és vallási közösségek - a készülő dokumentumokkal kapcsolatban
- >a lakossági fórumon szóban,>
- >illetve a lakossági fórumtól számított 8 napon belül írásos javaslatokat, észrevételeket tehetnek, véleményt nyilváníthatnak.>
A véleményezés módja:A Polgármesteri Hivatalban átvehető, vagy Mihálygerge község honlapjáról (www.mihalygerge.hu) letölthető partneri adatlap kitöltésével.
Az írásos véleményeiket, javaslataikat és észrevételeiket legkésőbb 2017. július 04-ig juttathatják el az Önkormányzat címére: 3184 Mihálygerge, Rákóczi út 40., vagy a
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.
A név és cím nélkül beérkezett javaslatokat, véleményeket nem áll módunkban figyelembe venni !
A fenti témákkal kapcsolatosan
LAKOSSÁGI FÓRUMOT TARTUNK
2017. június 26-án (hétfőn) 18.00 órakor
a József Attila MŰVELŐDÉSI OTTHONBAN
(Mihálygerge, Rákóczi út 56.)
Mihálygerge Község Önkormányzata aktív részvételre hívja fel a PARTNEREKET, amelynek keretében a javaslatok, észrevételek megfogalmazásán túl várjuk a Településképi Arculati Kézikönyvhöz felhasználható „Jó példák” épületek, építészeti részletek (ajtók, ablakok, tornácok, anyaghasználat, színek, homlokzatképzés, emléktáblák), kerítések, kertek, zöldfelületek kialakítása, sajátos építményfajták, reklámhordozók, egyéb műszaki berendezések bemutatását, javaslatát digitális fotók formájában a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre várjuk jpeg formátumban, az érintett objektum megjelölésével, megnevezésével.
Tisztelettel felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a fórum kizárólag a fenti témával kapcsolatos kérdésköröket érinti.